Tag Archives: citromlé

Feketegyökér hollandi mártással

75 dkg feketegyökér kis kanál cukor 4 tojás sárgája 2 dl tej 10 dkg vaj só bors citromlé A megtisztított feketegyökeret sós vízben, amelybe cukrot kevertünk, puhára főzzük. Leszűrjük és leöntjük a meleg hollandi mártással. A mártáshoz a tojások sárgáját a tejjel simára keverjük, belemorzsolunk 7 dkg vajat, és gőz felett, álladó kevergetés közben sűrű

Joghurtos, fokhagymás cékla

Önmagában egy szelet kenyérrel, vagy sült húsok köreteként is remek. A céklát megmosom és héjastól tepsibe teszem, alufóliával lefedem, és kb 200 fokon nagyjából máséfl óra alatt megsütöm. Lehet héjában főzni is, de ízletesebb marad szerintem sütve. Ha puha, akkor meghámozom, és lereszelem, egy keveset kockára vágok. Elkeverek joghurtot pár csepp citromlável, sóval, borssal egy

Édesburgonyatorta

3 db tojás 90 g barna cukor 1 dl olívaolaj 2 db édesburgonya 10 dkg törökmogyoró (durvára darált) 0.5 csomag sütőpor 0.5 ek szódabikarbóna 1 kávéskanál fahéj (őrölt) 1 kávéskanál kardamom (őrölt) 240 g finomliszt (finomliszt) 3 ek citromlé 6 ek porcukor Hámozzuk meg az édesburgonyát, majd nagy lyukú reszelőn reszeljük le. Válasszuk szét a tojások

Sóskaleves malachússal

Hozzávalók: 1-1.5 kg bőrös malac, 30-40 dkg sóskapüré ( jó a fagyasztott is),só, citrom, ételízesítő, 0.5 l. tejföl. Az újnyi csíkokra (kb. 2 cm) vágott húst (oldalas, comb) kb. 3 l. vízben felteszem főni. Sóval, vegetával ízesítem. Ha a hús már félpuha, beleöntöm a sóskapürét. Ha kell, sózom és citromlével, vagy citromsavval savanyítom. Akkor az

Narancsos tökmagos kínail kel saláta

Hozzávalók: 80 dkg kínai kelkáposzta 1 nagy narancs 1 dl narancslé 1 fej vöröshagyma 1 dl tejföl 2 evőkanál olaj 4 dkg hántolt tökmag 1 evőkanál mustár fél citrom leve ízlés szerint só és törött fehér bors 1 csokor petrezselyemzöld A kínai kelt külső, fonnyadt leveleitől eltávolítjuk, a maradékot csíkokra vágjuk. Megsózzuk, és fél órára

Bloody Mary (paradicsomos, szárzelleres alkoholos koktél)

Hozzávalók: 4 cl vodka 12 cl paradicsomlé 1 cl citromlé 2-3 csepp Tabasco szósz 2-3 csepp Worchestershire szósz só, bors A pohárba jeget teszünk. A vodkát, és a citromlevet rátöltjük, a megadott fűszerekkel fűszerezzük, majd felöntjük a paradicsomlével. Zellerszárral díszítjük.

Hideg uborkaleves

Hozzávalók 2 főre: 25 dkg uborka 2 dl joghurt 1-2 gerezd fokhagyma őrölt fehérbors citromlé só kapor Az uborkát nagylukú reszelőn lereszeljük, sózzuk összetört fokhagymával ízesítjuk és állni hagyjuk kb. 20 percig. Hozzáadjuk a joghurtot,vízzel felengedjük, fehérborssal, citromlével, kaporral ízesítjük, és a hűtőben tároljuk tálalásig.

Kelkáposzta-alma saláta

Reszelt kelkáposztát, almát összekeverünk, és hozzáadunk kevés apróra vágott sárgabarackot. Megszórjuk apróra törd mandulával és chia maggal. Pár csepp citromlével és olíva olajjal meglocsoljuk, jól összekeverjük.

Currys, tejszínes brokkolifőzelék

Kiváló köret roston sült halhoz, csirkéhez és önmagában is finom. Hozzávalók: 50 dkg brokkoli 1 csokor petrezselyem 6 dkg vaj 1 ek liszt 1 ek zabliszt 1-2 dl tejszín só, bors 1 kk citromlé fél kk currypor A brokkoli rószáit darabokra szedjük, szárát kisebb darabokra vágjuk, leveleit vékony csíkokra szeleteljük. A petrezselymet felaprítjuk és a

Párolt teljes cékla

A cékla szára és levele is belekerül ebbe az ételbe. 2 főre: 2 kicsi cékla mindenestől 1 közepes sárgarépa (vagy több kisebb) olaj, só, bors, citromlé Megpucolom a répát és gyufaszál formára vágom. Megpucolom a cékla gumóját és azt is gyufaszálakra vágom. Felforrósított zsiradékon elkezdem sütni a cékla és a répa darabokat, kevergetem 1-2 percig.

Mentás vagy petrezselymes korianderkrém

Főzés nélkül hidegen készül, érdemes adagokban lefagyasztani. Felhasználható magában, mártogatósokhoz, salátaöntethez, szendvicskrémhez, valamint indiai, thai és dél-amerikai ételekhez. Hozzávalók: 1 nagy csokor friss korianderlevél feleannyi vagy kevesebb mentalevél vagy petrezselyemzöld 2-3 gerezd fokhagyma egy darabka gyömbér 1 zöld színű csípős paprika (elhagyható) 2 ek fenyőmag vagy mogyoró vagy mandula 3 ek olívaolaj 3 ek citromlé

Csicseriborsókrém (hummusz) – 1+13 változat

A világ számos országában alapélelmiszer, húsmentes étkezéseknél gyakran használt összetevő a csicseriborsó. Krémet rengetegféleképpen készítenek belőle. A hummusz név arab eredetű, a jelentése csicseriborsó. Hozzávalók ahogyan én csinálom: 25 dkg szárított csicseriborsó szezámmag olívaolaj citromlé fokhagyma friss petrezselyem só A csicseriborsót alaposan, több vízben átmosom, és egy éjszakára beáztatom. Bő sós vízben felteszem főni 2-3

Majonézes krumplisaláta

Több napig készül!!! Hozzávalók: 1,5 kg krumpli 2 fej vöröshagyma 2 ek 5%-os ecet 1 tojás 1 ek mustár 1,5 dl olaj 3 dl tejföl cukor, só, citromlé Kedden megfőzünk 1,5 kg krumplit héjában, sós vízben. Hagyjuk kihűlni teljesen, majd meghámozzuk és karikákra vágjuk. 2 fej vöröshagymát szintén karikára vágunk, összekeverjük. Fél liter vízbe teszünk 2

Bundáskenyér salátával

A bundáskenyeret szokták “szegény lovag rántott húsának” is nevezni. Ennek a lovagnak most volt salátája a kenyérhez. 🙂 Hozzávalók: kenyérszeletek (akár kicsit szikkadt) tojás tej vagy tejföl só fejessaláta tyúkhúr, petrezselyem citromlé olívaolaj Két tojást elkeverek kevés tejföllel vagy tejjel, a kenyérszeleteket ebbe tunkolom és olajban mindkét oldalukat megsütöm. A végén sózom. A salátaleveleket megmosom,

Gyömbéres citromos zöldségleves

Téli időben remek gyógyleves, segít megfázás esetén. A citromot már csak a tálaláskor teszem bele, a legvégén, hogy megmaradjon benne a C vitamin. Hozzávalók: 2 kisebb fej hagyma egy kb gyufásdoboznyi gyömbérdarabka 3 gerezd fokhagyma 1 nagyobb sárgarépa 1 közepes fehérrépa 2-3 levélnyi kelkáposzta olaj, só, köménymag citromlé Olajat melegítek és beleteszem az apróra vágot

Görög spenótos rizs (Spanakorizo)

Nem főzelék és nagyon finom spenótos étel. A görögök fetával eszik. Hozzávalók 4 főre: 1 kiló aprított spenót 1 apróra vágott vörös/lilahagyma 1-2 gerezd fokhagyma 2 szál apróra vágott újhagyma 1 db paradicsom apróra vágva vagy 1 dl darált paradicsom ½ – 1 bögre apróra vágott petrezselyemzöld 3/4 börge (lehetőleg gömbölyű) rizs 1 bögre víz

Almás vöröskáposzta saláta lazaccal

Az amerikai káposztasaláta ötletéből kiindulva kevertem a vöröskáposzta salátát, amit sült lazaccal tálaltam. Kellett hozzá (2 főre): A sült lazachoz: kb fél kiló lazac 4 gerezd fokhagyma szárított petrezselyem (elfogyott a friss 🙁 ) 2 löttyintés citromlé bors A lazacot kb egyforma szeletekre vágom, borsozom, megszórom szárított petrezselyemmel. Olívaolajat hevítek, beledobom a megpucolt, egész, de kés

Fokhagymás-petrezselymes csirkemell febérbormártással és karfiol-, brokkolipürével

A boros mártás “natúr” sült húsokhoz kiváló, és sokféleképp fűszerezhető. A karfiolpüré nagyon finom, érdemes kirpóbálni. Kellett hozzá (2-3 főre): Fokhagymás-petrezselymes csirkemell 1 csirkemell 6-8 gerezd fokhagyma 1 csomag friss petrezselyemzöld só, bors fél citrom leve 3 ek olívaolaj A mellet csíkokra vágom, sózom, borsozom. Az olajon fehéredésig (meg egy picit pirulásig) sütöm nagy hőfokon,