Kovászos uborka

A kovászos uborka kedvelt nyári csemege, 2-3 nap alatt elkészül, és általában 2-3 nap alatt el is fogy 🙂

Kellett hozzá:

~2 kg uborka
2 csomag kapor
2-3 ek só
víz
2-3 szelet kenyér

Az ötliteres üvegbe szűk három kiló uborka fér, de most nem vettünk ennyit, mivel bőven van más is, na meg ha mégse sikerül ne legyen akkora a kár.
Szoktam bele fokhagymát is rakni, de az most nem volt elég itthon, egy egész fejjel bele lehet tenni pucolva.
Az uborkákat megmossuk, a végeit levágjuk, és bevágjuk őket. Én úgy szoktam, hogy kb háromnegyedéig vágom egyik oldal, a másik oldalt pedig arra merőlegesen ugyanúgy háromnegyedig. Így utána könnyen félbe, majd negyedbe szedhető.
Az üveg aljára teszek egy csomag kaprot, belepakolom a megmosott-bevagdosott uborkákat, állítva, amennyire lehet szorosan, majd a tetejére is teszek a kaporból (a fokhagymából szintén alulra és felülre is szoktam tenni).
Rászórom a 2-3 ek sót (ez függ a só erősségétől is. A tengeri sók ugye gyengébbek, a kősók erősebbek, érdemes kitapasztalni, illetve tudni, hogy mit használunk, és ahhoz mérten tenni bele)
A csapból kiengedett legmelegebb vízzel feltöltöm, hogy teljesen ellepje, majd a tetejére teszek 2-3 szelet kenyeret (jellemzően sarkát), úgy hogy teljesen lefedje a száját.
Kistányérral lefedem (így az eső nem esik bele, de ha véletlen kiforrná magát, ki tud folyni), és kiteszem napos helyre 2-3 napra.
Az uborka színe megváltozik, élénkzöldből tompább, barnásabb zölddé válik, amikor kész.
Én ezt most szerda este tettem ki, és szombat délelőtt hoztam be, így pont jó lett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot! *