Bundás töltött kelkáposzta

bundás töltött káposzta

Hozzávalók:

1 fej kelkáposzta
1 csirkemell
durumliszt, víz
só, bors, kókuszzsír

A kelkáposztát leveleire szedem, ahol vastagabb a fő ér a torzsánál, azt kicsit levágom-elvékonyítom. Ezután forró, lobogó vízbe dobom, és lezárom a tűzhelyet. Egy kicsit hagyom állni a vízben, majd kiszedem a leveleket, és hagyom kihűlni. Erre azért van szükség, hogy kellően hajlékony legyen a káposztalevél, ne törjön, amikor belecsomagoljuk a húst.
A csirkemellet feldarabolom, figyelembe véve mekkora leveleim vannak. Nagyobb káposztánál nagyobbakra hagyhatom, nekem kisebb volt, így szinte 2-3 falatnyi darabokra kellett vágni a mellet.
Sózom, borsozom.
A durumlisztet elkeverem 2-3 evőkanál vízzel abból, amiben a káposztát forráztam. Sózom ezt is. Lényegében ez a vízzel kevert durum lesz a “bunda”. Ebből nem lesz olyan mint egy párizsi bunda, vagy pláne egy rendes rántott bunda, de nem is kell – amiatt van rá szükség, hogy összefogja a leveleket.
Nehéz megmondani, milyen sűrűnek kell lennie a masszának, de sűrűbbfélének.
A húsdarabokat beleteszem a káposztalevélbe, becsomagolom (nekem kellett mindegyikbe fogpiszkáló, nagyobb leveleket lehet akár anélkül is jól összecsomagolni). Megcsináltam előre a batyukat, hogy utána nagyjából egy időben kerüljön bele az olajba.
Forró kókuszzsírba pakolom bele az összehajtott résszel lefelé a masszában megforgatott batyukat. Azért kell, hogy jó meleg legyen, hogy hirtelen összesüsse a bundát, és ne ugorjon szét (fogpiszkáló ide vagy oda, szét tud nyílni). Ezután mérséklem a hőmérsékletet, rövid időre a fedőt is ráteszem, majd átforgatom. Amikor mindkét oldala enyhén megpirult (nem fog olyan egyenletesen bebarnulni, mint egy sima bunda), akkor akár jó is.
Nekem hamarabb elfogyott a káposztalevél, mint a hús, így a maradékot átforgattam a masszában, és úgy sütöttem ki, az is finom lett.
Köretnek rizst tálaltam, de krumpli is illik hozzá. Salátának meg paradicsom a legjobb talán.

 

2 Responses to Bundás töltött kelkáposzta

  1. Meloneee szerint:

    Hűűűű, de szép tányér… Ezért kattintottam ide. Hol lehet ilyet kapni. De komolyan…

    meloneee

  2. kisvirag szerint:

    Meloneeee, fogalmam sincs, kapható-e még.
    Ezt a nagymamámtól kaptam nászajándékba, aki még a 90-es évek elején (de az is lehet, hogy a 80-as végén) vette, amikor a két nővérem házasodott.
    De valóban, szeretjük nagyon 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Írd be a hiányzó számot! *