Author Archives: kisvirag

Rántott-töltött kelkáposztalevelek

A töltelék lehet többféle, például csirkemell, de sajttal, darált hússal, stb is finom. A levelek főerét kivágom, blansírozom, lecsöpögtetem/leitatom, majd töltöm és panírozom. Én fogpiszkálóval szoktam rögzíteni, de aki ügyes, annak nem kell.

Feketegyökér májjal

A feketegyökeret pucoltam, karikáztam, olívaolajon sütöttem, utólag sóztam. Májat és szívet sütöttem mellé, azok szalonnán pirultak. Szintén csak utólag sóztam. Tejföl +só+snidling+mustár keveréke került mellé. Vigyázzatok, ha puszta kézzel pucoljátok, mert megfogja a kezeteket!

Karfiolkrém

A karfiolt megtisztítom, feldarabolom és sós vízben megfőzöm. Kevés levet hagyok rajta, összeturmixolom. Kb 2 evőkanálnyi libazsírt és 2 evőkanálnyi tejfölt keverek bele és 1 teáskanál mustárral ízesítem. A zsír-tejföl arányt lehet kicsit tologatni ízlés szerint, meg a karfiol méretétől függően. Ha így sűrűnek érezzük, akkor a főzőlevével lehet hígítani. Szendvicskrémként kenyérre lehet kenni. Előételként tálalható

Kapor-lime kecskesajtkrém levendulás barackkal

Nem gyakori a kapor édességben, de érdemes kipróbálni, az ízek nagyon-nagyon jól összeillenek. Kellett hozzá (kb 4-5 főre desszertnek): 25dkg natúr kecskekrémsajt (házi) 1 kis csokor kapor 5-6 dkg porcukor 2dl habtejszín csipet só 1 lime 1/2 cs zselatin (2 lapnyi mennyiség) pár szem sárgabarack cukor levendulavirág A krémsajtba belekeverem a kaprot, cukrot, lime levét, csipet

Sertésszűzzel töltött cukkini kapros mártással

A cukkinit kikaparom, a húst sózom, borsozom, bekenem olajjal és elősütöm, majd a vajjal/olajjal kikent cukkiniba szuszakolom, és ~40-45 percet sütöm 180 fok környékén. A kikapart cukkinidarabokat meg beletettem a kapormártásba. Ehhez világos rántást készítettem, felöntöttem egy deci fehérborral, kicsivel később hozzáadtam a kaprot, az összedarabolt cukkinit, kevés főzőtejszínt, sót, és pár percet főztem még.

Paradicsomos lóbab rizzsel

Hagymát pirítottam, rá a falatokra vágott hüvelyes lóbab. Só, bors. Így hagytam, míg átforrósodott, majd rá a paradicsomlé. Lefedve puhulásig főztem, utolsó percekben bazsalikom és oregano ment rá. Tapadós fajta rizzsel tálaltam. Én ettem hozzá sült húst, párom csípős paprikaolajat locsolt még rá.

Cukorborsó szezámos-csípős rákkal

Előételnek, vagy rizsre, krumplipürére feltétként ajánlom. Hozzávalók: 1 cs fagyasztott rák (~250 gr) ~1,5 dl csirke alaplé 1 tk csípős paprikakrém (“erős pista”) 1 tk szójaszósz 2 tk szezámolaj (vagy akár szezámmag) 1 szem paradicsom egy marék apróra vágott snidling 3 gerezd fokhagyma kevés olívaolaj a sütéshez cukorborsó A rákot kiengedtem, lecsöpögtettem, leszárítottam. Az alaplébe

Petrezselymes gombóc

Pörkölt mellé nagyon jó köret. A képen a gombóc már darabolva, és tejföllel elkeverve, a pörkölt úgy rászedve. Durum- és rozsliszt, Reáék féle kecskejoghurt, víz, só, és másfél csomag apróra vágott petrezselyem állt össze és nagyon finom lett!

Almapürés, rebarbarás süti málnaszósszal

Almapüré, rebarbara, gesztenye-, kókusz- és rizsliszt, sütőpor, cukor, fahéj, kakaó és kókuszzsír került a tésztába. A piros trutyi pedig málnaszósz, kevés sárgabarackkal dúsítva (magtalanítva).

Csicsókás sült répatorony

Hatalmas répakarikák sütőben sütve, csicsókapürével rétegezve. Vegetáriánus előételnek, vagy köretnek tökéletes. Kellett hozzá (3-4 főre előételként): 1 vastag szál répa (csomagból) só, bors, olívaolaj ~30-40 dkg csicsóka (csomagból, szemmértékre ennyi) margarin, tejföl só, bors A répát megpucolom és felkarikázom. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatom egy rétegben, sót, frissen őrölt négyszínborsot szórok rá és megkenem olívaolajjal vékonyan mindkét

Kelkáposztás sertéscomb csíkok lilakrumpli kockákkal és pürével

A lilakrumpli érdekes, felhasználása teljesen megegyezik ebben a receptben bármilyen más krumplival. Kellett hozzá (kb 4 főre) kb fél kiló sertéscomb kb 3/4 kiló lilakrumpli 4-5 zsályalevél 2 apró fej zsenge kelkáposzta 2 kanál erős (vagy csemege) paprikakrém fél dl száraz fehérbor 1 ek szárított petrezselyem 1 fej vöröshagyma olívaolaj sütéshez 2-3 ek tejföl 1-2

Almás vöröskáposzta saláta lazaccal

Az amerikai káposztasaláta ötletéből kiindulva kevertem a vöröskáposzta salátát, amit sült lazaccal tálaltam. Kellett hozzá (2 főre): A sült lazachoz: kb fél kiló lazac 4 gerezd fokhagyma szárított petrezselyem (elfogyott a friss 🙁 ) 2 löttyintés citromlé bors A lazacot kb egyforma szeletekre vágom, borsozom, megszórom szárított petrezselyemmel. Olívaolajat hevítek, beledobom a megpucolt, egész, de kés

Sült libamáj sült répával

A hízott libamáj nagyszerű ízélményt nyújt, ha finom édes répát sütünk ki mellé. Semmilyen fűszer nem kell hozzá, még só sem! Liba- és kacsamáj témában egyébként érdemes elolvasni a Bűvös szakács igen jó írását, egyrészt vannak benne receptötletek, másrészt kicsit helyreteszi az ember fejében a témát.Kellett hozzá (2-3 főre): Fél hízott libamáj 1 nagyobb, vastag

Calzone avagy töltött pizza

Csinálhatunk több kisebbet is, akár szendvics vagy falatkaméretet is, vendégvárósnak vagy svédasztalos megoldáshoz. Kellett hozzá (4 főre): Tésztához: 400 gr durum tésztaliszt 2 ek olívaolaj 2 kk só ~3 dl langyos víz 1 cs szárított élesztő Szószhoz: 1 vöröshagyma ~2 dl paradicsomlé bazsalikom, oregano, só, bors Töltelékhez: szalámi, füstölt tarja, gomolyasajt, óvári sajt (meg ami

Répás fasírt vagy fasírtos répa

Sárgarépával és pasztinákkal készült, tojásmentes fasírt. Csírával dúsított tartármártást ettem hozzá, és egy jó pohár tokaji sárgamuskotállyal öblítettem le. 🙂 Hozzávalók (kb 4 főre): 1 pasztinák (fogyjon ez is alapon, “tömegnövelőnek”) 3-4 szál nagyobb répa ~fél kiló darált sertéshús rozsliszt, rizsliszt petrezselyem, só, bors durum tésztaliszt, kókuszzsír a sütéshez A répát és a pasztinákot héjában jó

Frissen sült halak zöldsalátával

Ez akár 15 perces étel is lehet, ha ügyesek vagyunk. Citromos-petrezselymes-fokhagymás ízesítésű halak, friss vegyes salátákkal. Kellett hozzá (2 főre): 200-250 gr közötti tőkehalfilé ~250 gr körüli lazacfilé 2 fej bébisaláta 1 fej bébiradicchio 1 tarlórépa 1 vajretek 1 marék vegyes csíra locsolásnyi extra szűz olívaolaj (casas de hualdo Manzanilla) 1 csokor petrezselyem 1 citrom leve

Egészben sült csirke répával és céklával

Az egészben, zöldségekkel sült, citromos-fokhagymás ízesítésű csirke húsa omlós, szaftos marad, és mindenki megtalálhatja a számára legfinomabb részeket. Kellett hozzá (3-4 főre) 1 egész csirke 1 citrom 4-5 ág kakukkfű 2-3 ág oregano 1 nagyobb fej fokhagyma só, bors, olaj 4-5 szál közepes répa 3-4 szem közepes cékla 1 dl száraz fehérbor 3 dl alaplé

Fokhagymás-petrezselymes csirkemell febérbormártással és karfiol-, brokkolipürével

A boros mártás “natúr” sült húsokhoz kiváló, és sokféleképp fűszerezhető. A karfiolpüré nagyon finom, érdemes kirpóbálni. Kellett hozzá (2-3 főre): Fokhagymás-petrezselymes csirkemell 1 csirkemell 6-8 gerezd fokhagyma 1 csomag friss petrezselyemzöld só, bors fél citrom leve 3 ek olívaolaj A mellet csíkokra vágom, sózom, borsozom. Az olajon fehéredésig (meg egy picit pirulásig) sütöm nagy hőfokon,

Húsos ravioli sütőtökkrémben

A klasszikus húsos raviolit levesben tálalják, ebben a változatban sütőtökpüré került mellé. A leg időtakarékosabb munkasorrend nagyjából a következő: – betenni sülni a tököt – közben elkészíteni a tölteléket – és összekeverni a tésztát (miközben puhul a hús) – kis szünetet tartani (tészta kb fél órát pihenjen) – elkészíteni a raviolikat, közben feltenni a vizet forrni –

Brokkolis-sajtszószos zöld tortellini

A brokkolis sajtszósszal töltött, spenóttal színezett zöld házitészta kellemes és üdítő színt visz a tányérokra, és rendkívül finom is 🙂 Kellett hozzá: Egy főre főétkezésnek 15-20 darabot számoljunk Házi zöld tészta (recept) Brokkolis sajtszósz (recept) reszelt sajt extra szűz olívaolaj A tésztát amilyen vékonyra tudtam, kinyújtottam. 3 decis CocaColás pohárral köröket szaggattam belőle, ebbe tettem

Almás diós süti

A tésztájában diós, almával gazdagon megpakolt, rétegzett sütemény nagyszerű egy forró tea, egy édes tokaji, vagy egy bögre fűszeres téli puncs mellé. Tojásmentes recept. Kellett hozzá (egy 22 centis formához): ~40 dkg alma (pucolva, magozva ennyi) 2 marék dió darálva (kb 100gr) ~100 gr gesztenyeliszt (vagy bármilyen más liszt) ~30 gr rozsliszt ~100 gr cukor

Zelleres-húsos töltött kagylótészta

Az óriás kagylótészta jól variálhatóan tölthető tésztaféle. Most épp egy szárzelleres-darált húsos verziót készítettem belőle, igazán finom lett 🙂 Kellett hozzá (4-5 főre: 1 főre kb 5-7 darabot számolhatunk) 30 db óriáskagyló fél kg darált hús 1 kisebb szárzeller 1 csomag “pörköltalap” (paradicsom és paprika) 1 közepes fej vöröshagyma ~10 deka sajt só, bors, olaj

Bento box: amikor a tálalás a lényeg

A bento box ebéddobozka, a japánok ezt viszik iskolába, munkahelyre ebéd gyanánt, szépen összekészítve, többfélét egybe rakva, ízlésesen elrendezve.   Kellett hozzá (2 főre): kb 2 óra baromi sok türelem és kis elszántság 8 db füstli 1 kígyóuborka 2 retek 1 közepes répa saláta főtt sonka szeletek 2 adag főtt rizs petrezselyem, só, olaj A

Házi színes tészta újhagymás sajtmártással

Van élet a tojáson túl. Főleg ami a tésztákat illeti. Spenóttal és paradicsommal készült házi tészta, tejszínes-sajtos mártással. Kellett hozzá (összesen 4-5 főre, főételként): Újhagymás sajtmártás 3-4 szál vastagabb újhagyma (zöldjével) ~10 dkg sajt ~ 1 dl tejszín bő 1 ek kókuszzsír tej só, bors A kókuszzsíron megpirítom a felkarikázott újhagymákat. Sózom, borsozom. Ekkor hozzáöntöm

Brokkolis-karfiolos karaj

Lehet csupa brokkolival is csinálni, de nekem most nem volt elég brokkoli, ezért került bele karfiol is. Kellett hozzá (kb 2 főre, körettel): 4 szelet sertéskaraj (csont nélkül) kb fél fejnyi brokkoli és karfiol 1 közepes vöröshagyma 5 zsályalevél 1 csomag petrezselyem 1,5 ek kókuszsír só, bors 3-4 tk paprikaprém (Erős Pista vagy Édes Anna,

Almás-mézes lilakáposzta

Aki általában nem szereti a párolt káposztát, az próbálja ki ezt a verziót! Kellett hozzá (kb 4 főre köretként) 1 közepes fej lilakáposzta 3 alma 1 fej lilahagyma 2 ek fehérborecet 3 ek méz só, bors, kevés olaj A lilakáposztát félbe majd negyedbe vágom, és éles kés segítségével a lehető legvékonyabbra felszeletelem (hogy hosszú és

Sült vaddisznó krumplival

A főszereplő itt a megfelelően előkészített és átsütött hús, aminek a módját érdemes kitanulni. Egyszerű, de nagyon finom héjában sült krumplit adtam mellé és a számunkra megunhatatlan paradicsomot. 🙂 Hozzávalók (kb 4 főre): 1 darab vaddisznócomb (csak tipp, hogy ~3/4 kiló lehetett. vagy 1. ilyesmi) 2-3 szál répa 5 szál friss kakukkfű őrölt fekete bors,

Karaj őszibarack chutney(csatni)val

Az édes-csípős őszibarack chutney (csatni) kellemes ízt ad a kicsit jellegtelen karajnak, de más húsokhoz is jól illik. Esetleg rizzsel köríthetjük. Mikor steaket vagy egyéb hússzeletet sütünk, és tudni akarjuk, mennyire van átsülve (rare, medium, welldone), akkor meg kell nyomogatni az ujjunkkal a hús közepén. Hogy mikor mit kell éreznünk? Rare (félig sült) esetén olyan

Lecsós csirkecomb

A lecsó felhasználásának újabb lehetősége ez a patiszonnal dúsított lecsós csirkecomb, akár magában, akár rizzsel. Kellett hozzá (2-3 főre): 4 csirkecomb 3-4 szem paradicsom 2-3 paprika 1 közepes fej hagyma 1 patiszon petrezselyem, só, bors, olívaolaj A combokat elősütöm. Az is most hallott tipp, hogy a hús mindig legyen szobahőmérsékletű, mert egyenletesebben tud sülni, nincs

Töltött mángoldlevelek

  Hozzávalók: 10 nagy mángoldlevél 1 közepes fej vöröshagyma 1 csirkemell 2 közepes paradicsom 1 nagyobb paprika petrezselyem só, bors, víz 1 ek paradicsomsűrítmény A mángoldleveleket megmostam, leszárítottam. Még nem vágtam le a nyelét, ami hosszabbra volt hagyva (tőnél vágtam le). Vizet forraltam, és abba pár másodpercre belenyomtam a nyeleket fogva. Kivettem, hagytam hűlni és

Cukkinikrémleves kolbászcsipsszel és krutonnal

Hozzávalók 2-4 főre (attól függően, hogy van-e másodikféle): 4 cukkini (csomagból) ~ 1 l alaplé ~ 1 dl tejszín só, bors, szerecsendió, olívaolaj kolbász 3-4 kis szelet kenyér A cukkinit megpucolom, felkockázom. A lábasban olívaolajon pár percet pirítom, fűszerezem, majd felöntöm az alaplével, hogy épp ellepje (attól függően adjunk hozzá levet, hogy mennyire sűrűen vagy

Bruschetta

A bruschetta változatos olasz előétel. Most az olívaolajban sült sajtos változatát fejeltem meg egy kis sült paradicsommal és petrezselyemmel. Azért fantasztikus, mert nem kenyérpirító masinában készül, hanem olívaolajban van megpirítva a kenyér. Figyelem!!! Ezt CSAK minőségi olívaolajjal csináljátok, az olcsó tömegtermékeket tessék elfelejteni. Ilyesmi beszerezhető pl az igazioliva.hu oldalon, de ha nem is onnan vásároltok, csomó hasznos infót

Csirkemájas rizs zölddel

A borban sült csikemáj jól illik a kínai kellel, spenóttal és zellerlevéllel zöldre varázsolt rizshez, ha nem is igazi rizottóként, de hasonló jelleggel. Kellett hozzá (kb 3-4 főre): ~400 gr csirkemáj másfél bögre barnarizs néhány levél kínai kel egy kupac új-zélandi spenót egy fél csomag zellerzöld 1 közepes fej vöröshagyma só, bors, olívaolaj ~1 dl